Kevesen tudják, hogy osztályunk az ország egyik legrégebbi, legpatinásabb, legnagyobb ágyszámú és legszélesebb szakmai ellátást nyújtó gyermeksebészeti osztálya. A sok profilt úgy tudjuk ellátni, hogy több kollégánknak 2, sőt 3 szakvizsgája is van. Gyermeksebészeti szakképesítés mellett traumatológiából, mellkassebészetből, urológiából, égés- és plasztikai sebészetből, és gyermekgyógyászatból is szakvizsgázott orvosaink vannak. A hazai szakorvosképzésben játszott szerepünk is jelentős, az ország távoli vidékeiről, klinikáiról is jönnek hozzánk tanulni szakorvos jelöltek. 

            A régió sajnos az ország kevésbé fejlett területei közé tartozik, nehezen orvosolható társadalmi problémákkal. Mindez kihat az osztályunkra. Nem vagyunk elegáns, szponzorokat vonzó, divatos osztály. Az itt folyó szakmai munka országos elismertsége nem tükröződik eléggé a helyi megítélésben. Ebben az objektív nehézségek mellett az is szerepet játszik, hogy a nagy munkaterhelés mellett nem fordítottunk elég energiát az itt folyó gyógyító munka és lehetőségek megismertetésére, sőt be kell vallanunk, a lakosság megnyerésére sem.  Ezen próbálunk változtatni a honlapunk, és ezen belül egy fórum rovat elindításával.  

          Szeretnénk, ha ez a honlap tükrözné az osztályon folyó sokrétű sebészeti tevékenységet, és viszonzásul azt kérjük volt és jelenlegi betegeinktől, hogy javító szándékkal írják meg a fórumon a véleményüket. Ha jó akkor azt, ha rossz akkor azt is, hogy a megoldható hibákon javíthassunk. Ugyancsak a fórumon tervezzük, hogy az olvasóink szakmai kérdéseire megpróbálunk 1-2 napon belül válaszolni.    

 

Köszönjük a támogatásukat. Forduljanak hozzánk bizalommal!  

Nővéreink Műtősnők

Asszisztensek

     

Kramcsák Mónika

főnővér                               

Kocsis Lászlóné

vezető műtős szakasszisztens

Ujlaki Mária

ellátásért felelős asszisztens

Szabó Viktória

főnővér helyettes

Puskásné Tauzer Tímea

vezető műtős szakasszisztens h.

 

Kiss Imréné

Gál Balázsné Sipos Éva

Simon Béla

Ugyan Jánosné

részlegvezető ápoló

 

Bartók Ágnes

Boros Tiborné

Dósa Istvánné

Elek Adrienn

Fiderák Jánosné

Gálné Tarnóczi Klára

Glonczi Bernadett

Kozma Renáta

Leib Gézáné

Maksa Csabáné

Mészáros Györgyi

Ősz Lajosné

Papp Zsoltné

Péli Jánosné

Pócsi Hajnalka

Riczu Györgyné

Sass Péter Zsoltné

Simon Zoltánné

Szobonya Sándorné

Szoboszlai Zsuzsanna

Takácsné Kupcsik Klára

Tóth Zoltánné

Udvarnoki Alíz

Zádoriné Tóth Katalin

Zsipi Jánosné

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rácz Beatrix

Hriczó Andrea

Soós Lászlóné

Vass Enikő

Nagy Bujdos Orsolya

 

Műtőssegédek

Bánk András

Kepecs Tamás

Dósa Róbert

Magyar Géza

Sándor Attila

Illés Gábor

Hankó Csaba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adminisztrátorok

Szűcs Péter

Kozdrony-Palicz Anikó

Magosné Koós Anita

Bende Virág

Barnóth Ilona

Szalontai Éva

Tóth Renáta

Virág Tünde

 

Adatrögzítők

Szedlák Istvánné

Tóth-Szánta Zoltánné

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

     
     
     
     
 

 

 

 

 

 

 

 

Bojtos Gézáné                                           műtősnő

 

Pálinkás Józsefné                                      gyermekápoló

 

Lippai Zoltánné                                        gyermekápoló

 

Lempner Ferencné                                    asszisztens

 

Pinczés Júlia                                             műtősnő

 

Montvainé Sipos Éva                               műtősnő

 

Rass Jánosné                                            főműtősnő

 

Csendom Lászlóné                                   gazdasági nővér

 

Bátori Sándorné                                       adminisztrátor

 

Adorján Istvánné                                      nővér

 

Pásztorné Sipos Piroska                           adatrögzítő

 

Vavrek Zsuzsanna                                    adatrögzítő

 

Ficsór Jánosné                                          nővér

 

Tarjányi Sándorné                                    műtősnő

 

Víghné Hanga Mária                                gyermekápoló

 

Dr. Kiss Ákos Levente                             ny. osztályvezető főorvos

 

Maksa Béláné                                          gyermekápoló

 

Tóth Judit                                                gyermekápoló

 

Adrejcsik Erzsébet                                  gyermekápoló 

 

Szuromi Attiláné                                     gyermekápoló

 

 Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 

Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály

 

A GYERMEKSEBÉSZETI, TRAUMATOLÓGIAI ÉS ÉGÉSI OSZTÁLY LÁTOGATÁSI RENDJE

 

  Az 1997. évi CLIV. egészségügyi törvény 11. §  (4) bekezdése alapján "A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon. … A (4) bekezdésben foglalt jogokat a beteg a fekvőbeteg-gyógyintézetben meglévő feltételektől függően, betegtársai jogainak tiszteletben tartásával és a betegellátás zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja. Ennek részletes szabályait a fekvőbeteg-gyógyintézet házirendje határozza meg”.

Ennek alapján a Gyermeksebészeti, Traumatológia és Égési Osztály látogatási rendje a következő:

A gyermek-szülő kapcsolat fenntartása érdekében egy szülő/hozzátartozó folyamatosan a beteg gyermek mellett tartózkodhat. A szülői fekvőhellyel is rendelkező kórtermek száma korlátozott. A többi kórteremben éjszakára a szülők számára csak széket tudunk biztosítani a gyermek ágya mellett. Kérjük, hogy higiénés okok miatt sem a gyermekük, sem az esetleg átmenetileg üres másik ágyra ne feküjenek le. A földön fekve alvás TILOS!

A hangos beszélgetés és járkálás zavarhatja a beteg gyermekek pihenését, éjszakai nyugalmát, ezért kérjük, mellőzzék a telefonálást, járkálást.

Egészségügyi okok miatt kérjük, ne használják a gyermekek részére biztosított mellékhelyiségeket !

Tisztelt szülők!

            Kérjük, hogy benntartózkodásuk során saját gyermekük gyógyulása érdekében együttműködésükkel segítsék a gyógyító és ápoló személyzet munkáját és ugyanígy legyenek tekintettel a kórterem többi kis betegére is, ne zavarják az ő nyugalmukat és ellátásukat se.  

Bizonyos esetekben (pl. a kórteremben fekvő gyermekek vizsgálatánál) megkérhetjük a szülőket, hogy hagyják el a kórtermet. 

  • Látogatási idő mindennap 1400 - 1800 között van.
  • A kórtermek kis mérete miatt kérjük, hogy egy beteg mellett egyszerre legfeljebb csak 2 hozzátartozó tartózkodjon. A többi látogató a külső folyosóról, az ablakon keresztül tarthat a beteggel kapcsolatot.

Az osztály előterében és az osztályon 14 éven aluli gyermek látogatóként nem tartózkodhat, folyamatos felnőtt felügyelet mellett a külső folyosóról látogathatnak. Ennek célja a betegek és látogatók fertőzésektől való védelme.

Gyermekük mielőbbi gyógyulása és a kórházi tartózkodásának kellemesebbé tétele érdekében néhány további szempont figyelembe vételét kérjük:  

Az alábbiakban felsorolt rendszabályok mindenekelőtt a betegek érdekeit és mielőbbi gyógyulásának elősegítését szolgálják, ezért kérjük azok maradéktalan betartását.

  • A műtétek és beavatkozások steril körülmények között történnek. A sebfertőzések, a szövődmények megelőzéséért, a kezelés akadálymentességéért Önök is tehetnek. Gondoljanak arra, hogy gyermekük gyógyulásához az Önök és a kórterem megfelelő higiénés állapota is elengedhetetlen. Kérjük, őrizzék meg gyermekük kórtermének, környezetének rendjét, tisztaságát ! Ennek érdekében minden reggel ellenőrzést tartunk.
  • A gyermekek részére lehetőleg egyszeri fogyasztásra elegendő, nem romlékony élelmiszert hozzanak be. Kérjük, az osztályos ápolónőtől tájékozódjanak arról, hogy milyen élelmiszer adható gyermeküknek. Ne hagyjanak semmiféle ételt, italt a gyermeknél tervezett altatás, műtét, vagy más beavatkozás előtt, mivel azok altatás előtti vagy utáni elfogyasztása szövődmények, életet veszélyeztető állapotok kialakulását okozhatják. Ugyanezen okból kérjük, ne adjunk ételt és italt a kórteremben fekvő többi betegnek se.
  • A kisméretű kórtermekben a személyes dolgok tárolására rendelkezésre álló hely kevés. Ezért kérjük, hogy felvételkor a gyermeknek csak a legszükségesebb dolgait hozzák be. Értékes tárgyak behozatalát mellőzzék, mert ezért felelősséget vállalni nem tudunk.
  • Kérjük, a kórtermekben és a közösségi terek területén található eszközök, berendezési tárgyak tisztaságának, épségének megóvását.
  • Szeszesital fogyasztása és a dohányzás a Gyermekegészségügyi Központ egész területén tilos.
  • Éles, szúrásra, vágásra alkalmas eszközök ( kés, olló ) használata fokozott körültekintéssel lehetséges, használaton kívül minden esetben zárják el, üvegpoharakat kérnénk mellőzni!
  • Televízió nézésre az osztályon kijelölt helyiség van. A televíziózás idejét és a műsorválasztást az osztályos nővérek ellenőrzik.
  • A vizsgáló helyiségekbe, kezelőkbe, a szülők csak külön orvosi engedéllyel léphetnek be.
  • Osztályunkra történő sürgős a felvételnél fürdetés mindenki számára kötelező. Tetvesség és egyéb kontaktus útján terjedő bőrfertőzések esetén a beteg gondviselője köteles a szükséges fertőtlenítő eljárásba beleegyezni. Ilyen esetekben a szülők, hozzátartozók otthoni kezelése is szükséges, ezt követően csak háziorvostól kapott igazolás bemutatása után maradhat gyermekével.
  • A hozzátartozók kerüljék a fegyelmezetlen, összeférhetetlen, a gyógyítás, az ápolás nyugalmát veszélyeztető magatartást. A házirend be nem tartása a szülő osztályról való kényszerű távozását vonja maga után.

Kérjük, hogy a bent fekvő gyermekek engedély nélkül, szülővel se hagyják el az osztály területét.

Ezen házirend, az intézményi házirendben meghatározottakkal együtt érvényes.

Kérjük a Tisztelt Hozzátartozók együttműködését.

A fent megfogalmazottakat az Ön gyermekének gyógyulása érdekében szigorúan vesszük és betartását mindenkor kötelezőnek tartjuk.

Miskolc, 2020.03.09.

Betegeink zavartalan gyógyulása érdekében tisztelettel:

 

               Kramcsák Mónika                                                                                 Dr. Papp János

            osztályvezető főnővér                                                                       mb. osztályvezető főorvos

 

 

     A gyermekek és a szülők számára az orvosi kezelés legtöbbször szorongást, olykor félelmet kelt. Különösen jelentősek ezek az érzések, ha kórházi tartózkodás és műtét vár a gyermekre, amikor kórházban,  megszokott környezetéből kiszakítva kell töltenie esetleg több napot is.  A műtétek többségénél ez szükségszerű. Bizonyos feltételek mellett azonban egyes altatásban végzett beavatkozások, műtétek esetén ma már lehetőség van arra, hogy a gyermek a beavatkozás után, néhány órás megfigyelést követően hazabocsátható és nem szükséges az éjszakát feltétlenül bent töltenie a kórházban. Ekkor beszélünk un. egynapos sebészetről.

     Néhány általános információt szeretnénk megosztani a szülőkkel, és természetesen életkori sajátosságuknak megfelelően, a műtétre váró gyermekekkel. Az egynapos sebészeti beavatkozás feltétele, hogy sebészeti és aneszteziológiai (altatatási) szempontból is alkalmas legyen a gyermek a beavatkozásra.

 Általános feltételek:  

  • az adott betegség sebészeti aneszteziológiai szakmai szempontból végezhető legyen egynapos ellátás keretében (alább felsorolunk néhány gyakoribb kórképet)
  • betöltött egy éves kor
  • nincs komolyabb társuló betegség
  • a műtét utáni hazaszállításkor és otthonában a megfelelő felügyelet, gondozás biztosított
  • a gyermek otthonában megfelelő lakás- és higiénés feltételek
  • a gyermek otthonából (tartózkodási helyéről) személygépkocsival fél órán belül beszállítható a kórházba Az egynapos sebészeti beavatkozás után fokozott felelősség hárul a szülőkre. Az altatásban végezett műtét utáni legkockázatosabb időszakot a gyermek kórházi körülmények között, szakszemélyzet felügyelete alatt tölti. Altató orvosi és sebészeti vizsgálatot követően kerül hazabocsátásra. A további megfigyelésről és ápolásról a szülőknek kell gondoskodni. A szülő részletes tájékoztatást kap az orvosoktól az otthoni teendőkkel kapcsolatban

Az egynapos sebészeti beavatkozások folyamata:

A gyermeksebész a gyermek vizsgálata alapján megállapítja, hogy műtéti beavatkozásra van szükség. Amennyiben az adott kórkép kezelésére lehetőség van egynapos ellátás formájában, akkor műtéti előjegyzés történik egy adott napra. Részletes szóbeli és írásbeli tájékoztatót kapnak a szülők a műtét előtti és utáni teendőikről.

 Műtét előtti teendők:  

  • laboratóriumi vizsgálatok (előjegyzéskor beutalót kap a gyermek)
  • altatóorvosi (aneszteziológiai) vizsgálat - a műtéti előjegyzéskor időpontot kap a gyermek a vizsgálatraA betegfelvétel a műtét napján, reggel történik meg. A gyermek éhgyomorral érkezik (a sebésztől és altató orvostól előzetesen pontos tájékoztatást kap a szülő).  
  • Fontos megjegyeznünk, hogy megfelelő körülmények között és a szabályok betartása mellett nem jelent a gyermek számára nagyobb kockázatot az ellátásnak ez a formája, mint a korábban szokásos, teljes időtartamú kórházi kezelés
  • Az előző napon összeállított műtéti program alapján megtörténik a műtét. A műtét után néhány órás kórházi megfigyelést követően a gyermek a sebész és az altató orvos vizsgálatát követően, közös engedélyük alapján bocsátható haza. Mindkettőjüktől részletes tájékoztatást kapnak az otthoni teendőkről és felhívják a figyelmet a szövődmények esetén szükséges teendőkre.

A hazabocsájtás idejét kérjük bízza az orvosokra. Az idő előtti hazavitel visszaeséshez vezethet, veszélyeztetheti a gyermek teljes gyógyulását. 

Fontos tudni, hogy zárójelentést csak orvos adhat ki. Hétköznapokon, amennyiben az orvos munkarendje engedi, a délelőtti órákban, amennyiben nem, csak délután 13:30 óra után van zárójelentés kiadás. 

Hétvégén és ünnepnapokon a kötéscserék és vizit után történik a betegek kiadása, kb. 10 óra után. Amennyiben sürgős eset, műtét jön közbe, ez az időpont kitolódhat.

A kórházi zárójelentéssel a szülők jelentkezzenek a gyermek háziorvosánál. 

 

Kérjük, hogy a zárójelentést, vizsgálati eredményeket, leleteket gondosan őrizzék meg. Ellenőrző vizsgálat, vagy újabb kórházi felvétel esetén kérjük hozzák magukkal. 

 

Hazaszállításkor, amennyiben betegszállítót igényelnek, kérjük azt előtte legalább két nappal jelezzék, mert a betegszállítók 24 órás szállítási időintervallummal dolgoznak.

 

Amennyiben Ön gyermekápolási táppénzt vett igénybe gyermeke kórházban tartózkodásának idején, jelezze azt a hazamenetele napján az osztályos adminisztrációs irodában. 

 

Útiköltség térítés igényét is kérjük, hogy a zárójelentés kiadásánál jelezze. 

 

Távozás előtt kérjük nézze át a hűtőt, a szekrényeket, fogast, kérje el gyermeke saját, hozott gyógyszereit, ellenőrizze, visszakapta-e a korábbi papírjait, leleteit. Amennyiben valami

 

itt marad és az osztály dolgozói találják meg, természetesen megőrizzük.  

 

Köszönjük együttműködésüket!

A műtétet követően betegeink a biztonságos ébredés miatt ébredőszobában kerülnek elhelyezésre, mely a műtőben található.

Egyes műtéti típusoknál osztályos megfigyelő helyiségbe helyezzük a gyermeket. Itt nincs látogatás, a műtét napján célunk: nyugodt pihenés biztosítása a gyermek számára, de a

betegtársak számára is, mert a megnövekedett orvosi, ápolói feladatok miatt (vérvétel, fájdalomcsillapítás, monitorizálás) zavarhatjuk a többi gyermeket.

Műtét utáni napon visszahelyezzük a saját kórtermébe, ahol a szülő újra vele lehet.

A műtét után fájdalomcsillapításról minden esetben gondoskodunk. 

Étkezés:

Kérjük, hogy egyeztessenek az osztályos nővérkével, hogy mikor ihat-ehet gyermekük. Amennyiben ihat, célszerű kis kortyokban vízzel kezdeni, majd teával folytatni. Nem

javasoljuk a szénsavas üdítők és gyümölcslevek adását.

Kérjük, hogy szilárd táplálékot csak és kizárólag az osztályos nővérkével történt egyeztetést követően adjon gyermekének.

Számunkra és a gyermekek számára is fontos a mielőbbi mozgás, ezért a műtét típusától függően törekszünk a mielőbbi mobilizálásra. 

Tisztálkodás:

Ágyban fekvő gyermeknél naponta történik ágyfürdő a reggeli vagy esti órákban. Mozgásképes betegeknél fürdőszobában. Amennyiben a szülő segíteni szeretne természetesen

lehetősége van rá, melyet köszönünk.

 

 

 

GYERMEK - ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV OSZTÁLY 

Minden fájdalmas beavatkozáson, illetve műtéten áteső gyermeknek joga van a fájdalommentességhez, melynek biztosítása a gyermek aneszteziológus orvos feladata, nemcsak gyermeksebészeti, de gyermek-fül-orr-gégészeti és speciális igény esetén a szemészeti, idegsebészeti, orthopédiai műtőkben, valamint műtőn kívül immobilitást igénylő diagnosztikus és terápiás beavatkozásokhoz is.

Az aneszteziológiai szolgálat évente átlagosan 3500-4000 műtétre kerülő gyermek érzéstelenítését, altatását biztosítja. 

Műtéti előkészítés:

Az altatóorvos megvizsgálja a gyermeket, kikérdezi a hozzátartozót a gyermek születése körüli eseményekről korábban/vagy meglévő betegségeiről, műtéteiről, balesetről, szedett gyógyszereiről, túlérzékenységről, a családban előfordult érzéstelenítéssel, műtéttel kapcsolatos problémákról, a tervezett beavatkozás előtti egy hónapban zajlott betegségről. Megbeszéli a tervezett érzéstelenítést és válaszol felmerülő kérdéseire. Szükség szerint javasol kiegészítő vizsgálatokat, gyógyszereket, esetleg az érzéstelenítés halasztását a gyermek érdekében. A műtét napján a beavatkozás előtt utoljára a gyermek, szájon keresztül szilárd ételt 6 órával, tejet-tápszert 4 órával, tiszta folyadékot (víz, tea) 2 órával (mennyiségi korláttal 1 dl) fogyaszthat. Altatott állapotban ugyanis a gyomorban maradt tartalom visszacsorogva a garatba, onnan a légcsőbe juthat, és akár életveszélyes szövődményeket okozhat, kicsi gyermeknél ilyenkor a folyadékhiány megelőzése érdekében már az osztályon infúziót adunk ½-1 órával a műtét előtt nyugtató, és /vagy nyáltermelést csökkentő szereket kaphat a gyermek szájon át, végbélen keresztül, vagy izomba adott injekció formájában.

Az érzéstelenítés fajtáját gyermeke állapota, kísérőbetegségei, és a beavatkozás jellege alapján választjuk meg.

Helyi érzéstelenítés esetén a sebész az érzéstelenítő injekciót szövet közé, arra a területre fecskendezi, ahol a műtét történik. Ezzel kapcsolatosan a sebésztől kaphat részletes tájékoztatást.

Gyermekeknél a nagyfokú szorongás, félelem, az injekciók fájdalmassága miatt ez az érzéstelenítés gyakran akkor sem biztosít nyugalmat, ha a beavatkozás jellegéhez egyébként elegendő volna ez a módszer. Ezért többnyire szükséges kiegészíteni nyugtatóval, fájdalomcsillapítóval, altatószerrel vénán, vagy arcmaszkon keresztül, melyet az altató személyzet végez.

Gerincközeli érzéstelenítés /Spinális/ esetén a gerinc deréktáji szakaszán két csigolya között beszúrt tűn keresztül fecskendezünk be érzéstelenítő szert a környéki idegek közelébe. Így a köldök alatti terület érzéktelenné, és 1,5-4 órán át mozgásképtelenné válik, a műtét nem okoz fájdalmat, miközben a gyermek ébren marad.

Mivel azonban az ébrenlét során gyakran rosszul viseli a körülötte zajló eseményeket, szükséges lehet- a helyi érzéstelenítéshez hasonlóan- nyugtató, altatószer adása is. Az így kombinált módszer előnye lehet, hogy csökken az általános érzéstelenítéshez szükséges szerek mennyisége, ennek mellékhatásai. Ez a beavatkozás is járhat – úgy, mint minden orvosi beavatkozás- kockázattal, szövődményekkel, közülük leggyakoribb a vérnyomás, a szívműködés frekvenciájának csökkenése. Amíg tart az érzéstelenség, a húgyhólyag aktív kiürítése gátolt, ezért átmenetileg hólyagkatéterezés válhat szükségessé. Előfordulhat fejfájás, hányinger, hányás, szédülés a műtét utáni 1-2 napon. A gerincvelő, illetve gerincvelő közeli vérömleny súlyos, bénulással járó, de elhanyagolható gyakoriságú szövődménye lehet a beavatkozásnak.

Epidurális - caudális érzéstelenítés: kiegészítésként használjuk, deréktáj alatti műtétekhez, a gyermeket gerincközelben, a farokcsont magasságában már alvó állapotban, oldalra fordított helyzetben, egyszeri szúrás révén érzéstelenítő oldattal látjuk el, melynek hatására a műtét, illetve a műtét utáni időszak fájdalomérzését tudjuk kiiktatni. Szövődmény kockázata igen csekély.

A vezetéses érzéstelenítés történhet a végtagok, nemi szervek és gáttájék műtéteihez hasonlóan is. Ilyenkor a műtét helyétől távolabb, a végtag, illetve a nemi szerv eredésénél, meghatározott ponton fecskendezzük be a helyi érzéstelenítő szert a környéki idegek közelébe. Így kapcsoljuk ki az idegrostok vezetőképességét és a fájdalmat 1,5-4 órán keresztül. Ha a gyermek közben ébren van, a beavatkozás alatt nyomást, húzást érezhet. A gerincközeli érzéstelenítéshez hasonlóan lehetőség van a gyermek nyugtatására illetve altatására.

Altatás (általános érzéstelenítés, narkózis)

Az alkalmazott szerek hatására az öntudat elvész, a gyermek érzéketlenné válik a külvilág ingereire, a mély alváshoz hasonló állapotba kerül és fájdalommentesség az egész testre kiterjed. Mivel nincs egyetlen olyan szer sem, mely önmagában biztosítani tudna minden kívánt hatást, általában több szer kombinációját alkalmazzuk. Altatás közben biztosítjuk a szervezet megfelelő oxigénellátását, és a képződő széndioxid eltávolítását a tüdőből.

A műtét típusától, hosszúságától és a fájdalomcsillapító illetve altatószerigénytől függően szükséges lehet a légzés leállítása izomlazító gyógyszerrel. Ilyen esetben csövet vezetünk a gyermek légcsövébe már elaltatott állapotban és a műtét alatt leállított saját légzését lélegeztető géppel pótoljuk, oxigén és /vagy altatógáz keverékének a tüdőbe juttatásával a cső behelyezéséhez szükséges fémeszközzel feltárjuk a gége nyílását. Ennek során előfordulhat a fogak sérülése, a száj és garat képleteinek mechanikus sérülése, vérzés is, gyomortartalom kerülhet a garatba és a tüdőbe.

Ha nincs szükség izomlazítóra és a műtét típusa, illetve a gyermek klinikai állapota lehetővé teszi a spontán légzés biztonságos megőrzését műtét alatt, vénába adott gyógyszerekkel történt elaltatás után a légcső eredéséhez vezetünk le egy illeszkedő maszkot, vagy a nyelvet eltartó száj-garattubus mellett az arcra illeszkedő maszkon áramló oxigént és/ vagy altató gázt szívja be a gyermek saját légzése során. A mesterséges alvást a műtét végéig tartjuk fenn, a gyógyszerek ismételt vagy folyamatos adagolásával.

Műtét közben monitorokkal figyeljük az életfunkciókat, hogy a szövődményeket idejében felismerhessük és kezelhessük.

Műtét végén a gyermekeknek szükségük van nyugodt körülmények között eltöltött stabilizációs időszakra, mely a műtő légterén belül elhelyezkedő Ébredő Szobában történik szakasszisztensi felügyelet mellett monitorizáljuk az életfunkciókat a tudat és mindennemű egyéb reflex visszatértéig, szükség esetén további fájdalomcsillapítók adására is itt van lehetőség. Szülő itt még nem tartózkodhat gyermeke mellett, csak az osztályra való kibocsátást követően.

 

GYERMEK ANESZTEZIOLÓGIAI SZAKRENDELÉS 

A tervezett műtétek ideális érzéstelenítésének és időpontjának megválasztása az aneszteziológiai előkészítés megtervezése, illetve a szülők tájékoztatása érdekében szakambulancia működik heti 12 órában a Gyermekegészségügyi Központ betegfelvételi folyosóján.

Rendelési idõ: Hétfõ – Csütörtök 12:30 – 15:00 Péntek: 12:00 – 14:00 A rendelés sorszám szerint működik.  Rendelõ orvos: aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos 

Osztályvezető főorvos:

Dr. Bolyos Aranka (gyermekgyógyász, aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos) 

Orvosaink:

Dr. Béres Ildikó főorvos (gyermekgyógyász, aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos)

Dr. Halász Károly adjunktus (gyermekgyógyász, aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos)

Dr. Molnár Zita szakorvos (gyermekgyógyász)

Dr. Némethy Ágnes főorvos (gyermekgyógyász, iskolaorvostan, háziorvostan, aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos)

Dr. Ormay Cecília főorvos (gyermekgyógyász, aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos)

Dr. Szász Judit szakorvos (aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos)

 

Közreműködő, ügyeletet is teljesítő munkatársaink:

Dr. Feczkó Gábor adjunktus (gyermekgyógyász, aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos)

Dr. Gyenis Gábor főorvos (anaszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos)

 

Aneszteziológiai szakasszisztensek:

vezető aneszteziológiai szakasszisztens: Galvácsné Székely Hajnalka

Berzeviczi Mihályné

Czövek Imréné

Erős Emese

Fodorné Képes Ágnes

Gaál Gabriella

Juhász Jánosné

Rontó Lászlóné

Pataki Hajnalka